SZENT SEBESTYÉN TEMPLOM - SZÉKESFEHÉRVÁR
A SZÉKESFEHÉRVÁRI FELSŐVÁROSI SZENT SEBESTYÉN FOGADALMI TEMPLOM ORGONÁJÁÉRT
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Jótékonysági koncertek a templomért és az orgonáért
Kérjük, kattintson a képekre a nagyításhoz.
2015
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Székesfehérvár szakrális kincse, a koronázóváros fogadalmi temploma részben  megújult. Tornyai a felsővárosiak összefogásából messziről tündökölnek, ám a  munka java még ezután következik.   Kérünk minden székesfehérvárit és barátunkat, hogy legyen részese ennek az  összefogásnak, és adományaival támogassa a Felsővárosi Szent Sebestyén  templom újjászületését.   Koncertjeinket mindaddig a templom felújításáért szervezzük, amíg közös  akarattal és hittel újjáépül városunk ékessége, hogy hűséggel és méltósággal  továbbvihessük eleink fogadalmát immár 1739 óta.  
Felhívás
Orgonatörténet Orgonatörténet Koncertek Koncertek Hangfelvételek Hangfelvételek Galéria Galéria Támogatás Támogatás Kapcsolat Kapcsolat
2014. október 19. vasárnap 18.00 Hermann László Kamarazenekar hangversenye Közreműködik: Jobbágy Andor - hegedű Rudas Anna - hegedű Farkas Péter - hegedű Bernáth Balázs - oboa művészeti vezető: Major István
a fellépők galéria ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
2014. május 17. szombat 19.45 (esti szentmise után) Kővári Péter orgonaművész hangversenye
a fellépő galéria MŰSOR
2013
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ MŰSOR ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ MŰSOR
2014. november 29. szombat 17.45
„TEMPLOM CSENDES MÉLYÉN” A Szent Sebestyén templom orgonistái és barátaik koncertje
Közreműködik:
művészeti vezető: Radics Éva
orgona: Fux István, Moharos Sándor, Szarka Andrea, Vadászy Barbara
a fellépők galéria
Radics Éva – szoprán Reiner Renáta – szoprán Vadászy Barbara – szoprán Gede László – harsona Zsédely Tamás – trombita Bezákné Braun Bernadett – ének
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ MŰSOR
2013. november 23. szombat 18.00 A Szent Sebestyén templom orgonistáinak hangversenye
orgona: Bezákné Braun Bernadett Fux István Moharos Sándor Szarka Andrea Vadászy Barbara Vadászy László
a fellépők galéria ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
2014
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
2014. április 21. Húsvét hétfő 18.00 Horváth Csaba - basszbariton énekes Vargha Viktor - orgonista hangversenye
a fellépők galéria MŰSOR
2015. május 30. szombat 19.45 (esti szentmise után) „CANTATE DOMINO” MusiColore énekegyüttes és Kővári Péter orgonaművész hangversenye
MŰSOR a fellépők galéria KÖSZÖNTŐ